A mai egy igazán különleges napnak ígérkezett. Mára ugyanis egy újabb ultrahangra voltam bejegyezve. Ez pedig azt jelenti, hogy újra láthatom őt. És mivel már a 17. hétben vagyok, akár még az is előfordulhat, hogy kiderül - és a tét nem kicsi - férfi vagy nőuralom lesz idehaza. 

Már persze, ha hajlandó megmutatni magát. A 12. héten ugyan fiút tippeltek, de hát az csak tipp, nem más, mint közönséges kuruzslás, túl nagy a hibaszázalék.

Tomti késett a vizsgálatról, ezért igyekeztem elnyújtani a szeánszot, amennyire csak lehetséges. Nehogy lemaradjon valamiről. Mikor már minden időhúzó fontos kérdést feltettem, elkezdődött a vizsgálat. Ez a kis pici már most nagyon nyughatatlan. Izgett-mozgott, pörgött és forgott, egy percre sem maradt nyugton, alig bírtuk követni. Hiába, már most sportos  a gyerek. A fenti fotó egy jól elcsípett pillanatban készült. Azért nevezetes, mert ez az utolsó fotó, amikor még olyan pici (15 cm), hogy egészben ráfér egy képre. Aztán egyszerre csak kopogást hallottunk és berobbant Tomti is.

A pici, abban a pillanatban, hogy az apja jelenlétét megérezte vagy inkább, hogy a hangját meghallotta, büszkén beterpesztett és jól odamutatta nekünk a kis fütykösét. Amiről gyorsan meg is jegyezném, hogy nem is olyan kicsi! Tomti képén elterült a vigyor, de bevallom az enyémen is. Ezennel hivatalosan is bejelentem, hogy fiunk van!
Továbbá pedig remélem, ha ebből a kis krumpliból egyszer nagyfiú lesz, akkor sem fog megharagudni és elnézi nekem a merényletet, de közszemlére teszem a fütyijét.

A képen a kis fehér nyilacska jelzi a lényeget, lehet csodálni. íme, az Ő töke.

Ezzel pedig életbe lépett a "Mór" fedőnevű akcióterv, ami egyben azt is jelenti, hogy a kisfiunk neve Mór lesz.

Tehát kedves nagymamák és nagypapák, vehetjük a kisautós pizsiket és a kishajós rugdalózókat.